"Ha feladod a céljaidat, és lemondasz a vágyaidról, csak azért, mert pillanatnyilag kilátástalannak látod a helyzetet, tudnod kell, hogy ezzel elárulod az életed. És ezek után nem csodálkozhatsz azon, hogy a saját sorsod bánik majd veled úgy, mint az ellenségével."
2019-et az előző év utolsó olvasmányával kezdem. Nagyjából a megjelenése óta halogattam, kicsit tartottam tőle, hogy egy híres ember önmaga által írt kvázi életrajzi könyve nem lesz-e túlságosan "hálivúdi"szagú, még akkor is, ha egy általam egyébként tisztelt és kedvelt ismert emberről van is szó. Végül kellemesen csalódtam - a második kötet gyakorlatilag egy este volt -, bár ennek a könyvnek is megvannak a maga "gyermekbetegségei", mint általában a nem profi íróknál.
Történetünk főszereplője a tehetséges, arisztokrata származású Dárnay Dávid, akinek legnagyobb álma, hogy művész legyen, hogy alkothasson, és ezek az alkotások az ő logojával váljanak világhíressé. Miközben megismerjük az ő útját céljai felé, arról is elég részletes képet kapunk, hogy milyen gyökerekkel érkezett erre a világra, ezek a gyökerek milyen örökséget hagytak a számára. Ezek a visszaemlékezések némileg "bezavarnak" az amúgy sem lineárisan haladó cselekményvezetésbe, történelmi szempontból itt-ott kicsit ugyan sántítanak (nekem), de egy könnyen olvasható, még érdekesnek is nevezhető családregénnyé teszik ezt az önéletrajzi elemekből bőségesen táplálkozó karrierregényt.
Dávid számomra egy besorolhatatlan figura, mert sem egyértelműen szeretni, sem utálni nem tudtam, nagyon vegyes képet mutat magáról. Nagyon tisztelendő és ki merem jelenteni, követendő az az eltántoríthatatlanság, az a küzdőszellem, az a tartás, amivel Dávid végig az álmaiért küzd. Ugyanakkor nem egyszer ellenségessé teszi a karaktert az az "übermentsch" mentalitás, ami jellemzi őt. A regényben persze nagyon szépen benne van az, hogy miért is ilyen, hogy sokszor érzi ő maga is, hogy talán sok, de ez számomra nem menti fel őt egy bizonyos mértékű antipatikusság alól. A mellékszereplők kellően üdévé teszik a cselekményt, ahány vannak, annyifélék, szerethetők felejthetők, nem is kevesek, nem is túlzóak.
Maga az egész könyv olyan "nárays":szókimondó, őszinte, tele van a divat iránti rajongással, igazi alázattal. Néhol kicsit rózsaszín, de nem túlzottan, olyan bájos, ha használhatom ezt a szót egy férfi esetében, mint Tamás maga - már amennyit a külvilág felé láttatni enged magából, nem tudok rá jobb szót mondani a bájnál -. Nem kell tőle Shakekespeare-i magasságokat várni, mármint ami a kifinomult irodalmiságát illeti, de azért bőven az átlag lektűr felett volt számomra. Ráadásul be kell vallanom, hogy 2018-ban ettől a könyvtől kaptam a legtöbbet:leckéket nem megfutamodásból, önmagamba vetett hitből, abból, hogy legalább próbáld meg, amit igazán akarsz, mert a kockázatban a nyereség esélye is 50%-kal szerepel.
Elsősorban azoknak ajánlom, akik hozzám hasonlóan kedvelik Náray Tamást és/vagy a divat világát, szeretik a könnyen olvasható, nem barokk körmondatokkal teli önéletrajzi ihletésű történeteket, és szeretnek/mernek néha egy kicsit álmodozni. Hamarosan a szerző másik két regénye is sorra kerül.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése