A szerzővel először a Metro-sorozat kapcsán találkoztam pár évvel ezelőtt, de ezek azóta is végtelen várólistámon tanyáznak. Ellenben amikor ennek a könyvnek a fülszövegét, azonnal elfogott a KELL!-érzés. A kihívásra ugyan már megvolt egy oroszom, de mégse hagyhattam parlagon, ha már egyszer orosz hónap van. :)
Az alapvető vezérfonal egy nagyon aktuális problémára fókuszál rá:hogy kebelezik be az okostelefonok lassacskán az életünket, ha nem vigyázunk, az egész személyiségünket, a társas kapcsolatainkat. Pillanatok alatt függővé is tehetnek minket, egy telefon funkciói mögé bújva bárkik, bármilyenek lehetünk.
Főszereplőnk a húszas évei végén járó Ilja, aki 7 esztendőt töltött börtönben - ártatlanul -, és büntetését tisztességgel letöltve haza tart édesanyjához, és bosszú édes gondolatát dédelgetve Hazinhoz, aki börtönbe juttatta. A szabadság, az új kezdet reménye azonban nem tarthat sokáig:édesanyja váratlanul meghalt, a bosszú pedig túlságosan is jól sikerül..
Ilja magához veszi Hazin telefonját, hogy megtudja miféle ember volt a rendőr, aki az alig 20 éves Ilja zsebébe drogot csempészett egy diszkóban, miközben ő a szerelmét próbálta védeni a rendőri túlkapástól. Innentől kezdve számomra az egész regény egy döbbenetes felismerés volt, hogy milyen könnyű is egy okostelefonba bújva, az eredeti funkcióját jócskán háttérbe szorítva élni - akár valaki másnak a bőrében -. Magam is okostelefont használok, és be kell valljam, jóval többször veszem kézbe chatelés, vagy e-mailezés céljából, mint hogy valódi telefonálásra használjam, amivel legalább a hang "személyessége" megvan.
Ilja a telefon tartalma segítségével jóval többet tud meg Hazinról, mint hogy beépült rendőr - aki akár a felettesei háta mögött éppen a saját szakállára is dolgozhatott az anyaggal egy kis mellékesért -:megismeri családi kapcsolatait, se veled, se nélküled kapcsolatát a bájos Nyinával, és az kábítószeres alvilág sűrűjébe is belekóstol. Ahogy haladunk az időben előre, ezek a kapcsolatok egytől egyig külön kis fondorlatos kötelekként szorulnak a nyaka köré:Hazin anyja, aki sokban emlékezteti Ilját a saját anyjára, az apja, akivel Iljának - aki a saját apját soha sem ismerte- majdnem olyan nehéz a dolga, mint Hazinnak. Módszeresen fojtogatják egyik oldalról a türelmetlen kliensek, és a még kérlelhetetlenebb felettesek a másikról. És Nyina maga is egy kötél, pedig ő az egyetlen, aki mellett Hazin mégis megmaradt embernek. Ebben a közegben próbál főhősünk sms-ek és e-mailek segítségével lavírozni, egészen addig, amíg már csak azt érzi, hogy menekülni kell, amíg még lehet.
Az egész történet pontosan azzal szegezett magához, hogy mutatott egyfajta görbe tükröt, hogy mennyire függni tudunk egy kütyütől, ami elfér a tenyerünkben. 128gigabyte-ba képesek vagyunk belezsúfolni az egész életünket:fényképeket, videókat, leveleket, sms-eket, és ezek jelentik az emlékeinket. Ugyanakkor számomra pont ez adta a gyengepontot is:hagyjuk már, hogy a mai világban egy beépített zsarut nem nyomoznak le egy másodperc alatt, hogy éppen hol van - akár a rendőrség, akár a kábítószer maffia -, mikor az okoskáink azt is megjegyzik milyen oldalakt böngészünk gyakran, és utána folyton ilyen hirdetések jönnek szembe a Facebookon! És igen, anyát meg a barátnőt még le lehet rázni azzal, hogy "most csak írni tudok, feladatban vagyok", de a főnököt meg a klienseket is, akik mindkét oldalról az anyagot várják? Sejteni lehet, hogy ez a bomba hamar robbanni fog.
Ettől függetlenül végig nagyon olvastatta magát a könyv, a szituációkkal, a szereplőkkel nem nehéz azonosulni, beleélni magunkat az élethelyzeteikbe, ettől nagyon jó írás ez. Tudatosan talán nem szurkoltam a főhősnek, de mégis lerágtam a körmöm, hogy basszus, csak még egy kicsit ne bukjon le. De a bukás elkerülhetetlen, mert a hóhér is találkozik előbb-utóbb a kötéllel, és a mások élete sem élhető sokáig büntetlenül. Ennek ellenére nagyon sajnáltam azt, ahogy vége lett, olyan hatása volt, mintha hátulról fejbe vágtak volna egy jó nagy ásóval, mert meggyőződésem, hogy Ilja nem ezt érdemelte, akkor sem, ha azt tette, amit tett. De haragudtam is rá ezért, és csak az a kérdés motoszkált bennem, hogy megérte?
Egy biztos:elolvasni nagyon is megérte, mert izgalmas, elgondolkodtató történet volt. Ezentúl azt hiszem több figyelmet fogok szentelni a kortárs orosz szerzőknek.
Köszönöm Áginak az orosz hónapot! :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése