"Ha választanod kellene az esztétikai vakság és a morális vakság között, te melyiket választanád?"
A március havi inspiráció témában volt a - sokadszor elővett - olvasmányom. Számomra a leginspirálóbb könyv, amit valaha olvastam, hiszen a pályaválasztásomat is gyakorlatilag megpecsételte. 15 éves koromban vettem először a kezembe, amikor a "Bezzeg..." magyartanárom éppen elküldte melegebb éghajlatra a kedvenc olvasmányunkról készült házi dolgozatainkat, és arról beszélt, hogy az ő velünk egyidős lánya miket olvas az egyik elit gimnázium magyar tagozatán. Ez volt a könyv, aminek olvasása közben többet sírtam, mint bármelyik romantikus regényen, ami után három napig teljes letargiában mászkáltam a lakásban, majd belevetettem magam a témába, egész pontosan a környezetébe. És kötöttem ki több mint 10 évvel később az ország egyetlen felekezeti egyetemének judaista szakán, hogy mondhatni beteljesítsem a sorsomat. Hogy aztán az élet mégis más irányba vitt, az nem rajtam múlt, de ennek ellenére is az a könyv maradt, aminek bizonyos részeit szinte már kívülről tudom, mégis évente leveszem a polcról.
A könyvborító már maga egy hatalmas spoiler, az egyik leghatásosabb kép, amit valaha láttam könyvön. Ebből már nem nehéz kitalálni az alaptörténetet: Asher Lev, a chászid közösségbe született fiú nem csupán zsidónak születik; páratlan művészi tehetséggel jön a világra, ami egyszerre lehet az Örökkévaló ajándéka, de származhat a Másik Oldaltól is. Nagy tiszteletnek örvendő édesapja számára viszont nem több egy gyermeki szokásnál, amit majd úgyis kinő, és remélhetőleg a családja és közössége büszkesége lesz.
De Asher számára az alkotás már gyerekként olyan tevékenységgé válik, mint a légzés. Egész kicsi még, amikor már szembe kell néznie származása elvárásaival és apja haragjával az ostoba időpocsékolás miatt, és szinte önmagán erőszakot téve próbál harcolni kivételes adottságai ellen, amibe gyakorlatilag belebetegszik. Mélyen megindítóak azok a gondolatok, amiket a szerző egy gyermek szájába ad, miközben viaskodik az apjával, önmagával, miközben tudatában van annak, hogy bármi is történik, képtelen leküzdeni az alkotás vágyát. 5-6 évesen már művészeket meghazudtoló technikákkal dolgozik, olyan képeket készít, amelyek egyszerre lenyűgözik és megrémisztik a környezetét.
Azt mondják, a sorsát senki sem kerülheti el. És vannak helyzetek, amikor akár egy családot szétziláló döntést is meg kell hozni, mert ha nem tesszük, önmagunkat pusztítjuk el. Főhősünk kamaszként meghozza a döntést, aminek következményei mindenre és mindenkire hatással lesznek:a hitehagyott, karcos modorú művész, Jacob Kahn mellett kezd festészetet tanulni, aki előtt nem léteznek tabuk. Asher megismerkedik a művészeten keresztül számtalan olyan dologgal, amely egy vallását gyakorló zsidó számára tiltott, ezek egyike inspirálja a borítón is látható Brooklyni Feszület című képét, amivel olyan törést okoz a környezetében, amit talán sosem lehet már helyrehozni...
Számomra az egyik legnagyobb fiktív példakép a főszereplő figurája. Olyan ember, aki már gyerekként olyan választás elé került, ami még felnőtteknek is komoly lelki törést tud okozni. Ő mégsem tört meg, kitartott, és az álmaiért küzdött, egy pillanatra sem feladva azt, amiért erre a világra született. Annak ellenére, hogy fájdalmat okozott a környezetének, végig ártatlan és szerethető ember maradt, aki jó, akinek a tehetsége nem átok, hanem isteni ajándék. Nagyon sokszor éreztem azt, hogy megszakad érte a szívem, és vele szenvedek.
A legszerencsétlenebb karakter mégsem ő a történetben. Az édesanyja, Rivkeh az, aki gyakorlatilag két tűz közé szorul. Ő az, aki először felfedezi a fia hihetetlen tehetségét, akit lenyűgöz, és aki erején felül igyekszik támogatni a fiát. De ugyanakkor feleségnek és zsidó nőnek is meg kell maradnia. Fogalmam sincs mit tettem volna az ő helyzetében. A végén a maga módján persze ő is választásra kényszerül, amit viszont én nem tudtam volna megtenni. Ugyan nekem nincs gyerekem, vallási elvárások sem kötnek, mégis azt az elvet vallom, hogy a gyermekem akkor is a gyermekem, ha embert ölne, Asher bűne pedig korántsem ekkora fajsúlyú. Éppen ezért nem tudtam megérteni az apja fájdalmát, egyszer sem. Pedig azt is tudom, hogy a chászid közösségekben milyen mélységben komolyan veszik a vallást. Az embernek kell, hogy legyenek irányai, elvei, amikhez ragaszkodni kell, de azt hiszem, a szülőség minden mást felül kell tudjon írni, ha azzal támogatom a gyermekemet.
A könyvnek folytatása is készült Asher Lev öröksége címmel. Ez korántsem annyira szívbemarkoló, mint az elődje, ugyanakkor nagyon szép lezárást ad a történetnek. Érdemes elolvasni, mert így lesz kerek, mert a vége kitölti az űrt, amit az első kötet hagy.
