"Futás közben megpróbálok a folyóról gondolkodni. Megpróbálok a felhőkről gondolkodni. De lényegileg semmin sem gondolkodom. Egyre csak futok a házilag barkácsolt, otthonos ürességben, az ismerős csendben. És ez bizony csodálatos."
Előrebocsátom, nem vagyok egy sportos alkat. Én inkább csak nézni szeretem őket. A futás úgy általában hidegen szokott hagyni, mert bizonyos fizikai korlátok miatt, ez semmilyen körülmények között nem is lehetne az én sportom. Ellenben nagyon szeretem Murakami írásait, így ezt is terveztem már egy ideje. Az első NIOK-téma 2019-ben a sporttal kapcsolatos, szóval még alkalmam is adódott, hogy végre kézbe vegyem. :)
Nem egyszerű sportregény - vagy nevezhetném szenvedélyregénynek is -, nem csupán futásról olvashatunk a japán szerzőtől, hanem egy kicsit bensőségesebb képet kaphatunk róla, az életéről, az írásról is. Csalafinta könyvecske is, mert egyszerre hozhatja közelebb a sportembert a szerzőhöz - hacsak nem eleve rajongó :) -, és a rajongót a sporthoz - ha netán hozzám hasonló személyiség lenne -.
Mint magánember, és mint alkotó is elérkezik oda, hogy visszatekint mindarra, ami eddig történt vele szerzőként, sportolóként, magánemberként, és ezeket az emlékeit a futás iránti szenvedélye köntösébe burkolja. Ugyanolyan szépen bontja ki ezt a cselekményvezetést, mint általában a regényeiben:az egyszerű hobbifutásból végigkísérhetjük őt maratonokon keresztül, miközben az első írói szárnypróbálgatásoktól elérkezünk az igazán nagy sikerekig. Szeretem az őszinteségét, ahogy mindkét szenvedélyéről írni tud, ahogy vállalja a kudarcait, a kételyeit, szeretem az édes-bús magányosságát, amit a sorokba csempész. Bámulatos számomra az a fegyelem, ahogy a sporthoz és ahogy az íráshoz áll, ahogy a kettő sokszor úgy forr egybe, mintha egyik sem létezhetne a másik nélkül.
Rajongóként nagyon jó volt megismerni őt máshogy is, mint az írásain át. Szerettem vele futni, érezni az eső illatát, a hideg szelet, a tűző Napot, a fájdalmat a térdében. Futás közben "hallhattam" a gondolatait önmagáról, az életről, azokat az érzéseket, amik a regényeit is áthatják. Büszke voltam, amikor együtt futottunk maratont, és vele örültem, amikor a célba ért. A kedvenc részem az athéni út és az Ősz New Yorkban című fejezet volt. Jó volt kicsit azt érezni, hogy talán nem véletlenül "találtunk egymásra":mindketten szeretjük a magányt, de nem vagyunk feltétlenül magányosak, ha egyedül lehetünk azzal a tevékenységgel, amit szeretünk.
Bár az elején nehezen indult, mégis azt mondom, hogy ez a regény vitt igazán közel hozzá. Nem lettem ettől elszántabb, hogy sportoljak, de már megértem azokat akiknek kitölti az életét.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése