"Ha lehetőséged nyílik úgy szeretni valakit, ahogy ő szeret téged, akkor azt ragadd meg két kézzel, és el ne ereszd!"
A fülszöveg nagyon ütősen indít, azt a kérdést feszegeti, hogy meddig mennél el azért, hogy megtaláld az igazit. És azt a témát boncolgatja az egész sztori mi történhet akkor, ha a tudomány, és az ember egyik legalapvetőbb szükséglete - hogy megtalálja azt az egyet, aki gyakorlatilag azért született, hogy a társa, élete szerelme legyen örökre - találkozik egymással.
Sok szereplős a történet, öt különböző ember szerte a világban, akik mind ugyanazt keresik: a nekik szánt szerelmet pocsék, és értelmetlen randevúkísérletek nélkül. Mandy, Nick, Ellie, Christopher és Jade mindannyian regisztrálnak a DNSPárod weboldalra, hogy a hosszas kutatások alapján létrehozott rendszer megtalálja azt az embert, aki abszolút tudományos alapokon nekik lett szánva.
Női szereplőink egyértelmű motivációja a szerelem megtalálása, csak az indok kicsit más és más. Az egyik csupán végtelenül magányos, a másik arra vágyik, hogy egy férfi önmagáért szeresse, a harmadik családot akar, olyan életet, ami a nővéreinek már sikerült, hála a programnak. A két férfi nekem abszolút kakukktojás: az egyikük boldog kapcsolatban él, karnyújtásnyira van a házasságtól, a másik egy pszichopata sorozatgyilkos, akinek életcélja, hogy 30 nővel végezzen egymás után, és ezzel bekerüljön a híres gyilkosok történelemkönyvébe. Mégis bennük is van valami közös:mindketten pusztán kísérletnek tekintik az oldalt. Az egyikük számára az derülhet ki belőle, hogy valóban a DNS-párjukkal készülnek-e leélni az életüket, míg a másiknak arra ad választ, hogy ezzel a módszerrel szerelembe eshet-e egy elmebeteg gyilkológép, és ha igen, az milyen hatással lehet az életére. És van valami, ami mindnyájukban közös: a kapott eredmény mindannyiuk életét örökre megváltoztatja...
A történet ugyan több szálon fut, de nagyon jól követhető volt számomra, hogy mindenkinek saját fejezete van, a saját nevével, így pontosan lehet tudni ki hol tart, és kivel van éppen. Szinte minden fejezet végén van egy kisebb-nagyobb kvázi csattanó, amiért alig várod, hogy eljuss a következő fejezetig, ezzel Marrs végig mesterien fenntartja a feszültséget, de egészen a végéig óvatosan adagol. A fejezetek rövidek, így nem hagyják meg az olvasónak azt az illúziót, hogy egy-egy momentumba nagyon bele tudjon veszni, mert egyre csak tovább és tovább akarsz jutni, hogy megtudd mi lesz a vége. Nagyon könnyedén olvastam, a szöveg végig gördülékenyen vitte a cselekményt, nem terjengős, nem vett el és nem tett hozzá az adott szituációhoz, pont úgy volt megírva, ahogy talán az életben is elhangozna, amiről éppen szó van.
A magam részéről a szereplők közül Christophert és Nicket szerettem a legjobban. Előbbi az a karakter, akivel akkor is leülnék egy sörre, ha az lenne az utolsó söröm az életben. :) Imádtam belelátni a fejébe, a lelkébe, izgalmas volt végigvinni a folyamatot, ahogy átalakult a történet során, megismerni azt, hogy milyen élete volt. Patrick Batemant is szerettem az Amerikai Pszichoban, szóval nem lepődtem meg magamon.
Nick volt a személyes kedvencem, mert az élettörténete nagyon hasonlít egy kedves barátoméhoz, akivel ugyanazt a nehéz cipőt hordják, de szerencsére egyiküknek sem szorítja a lábát. Nick egy végtelenül szimpatikus figura, talán az ő életét forgatja fel legjobban a teszt alakulása, de neki szurkoltam leginkább, hogy jól alakuljon a sztorija.
Ellenszenves figura nem igazán akadt, inkább csak olyanok, akiknek nem igazán törődtem a sorsával, ellenben nagyon szimpatizáltam Matthew-val, annak ellenére, hogy ki is ő, és mit tesz. Hatalmas pacsi neki, ki kéne találni, ha nem lenne. :) Valahogy a női szereplők nem találtak meg engem, pedig nekik sem volt könnyű helyzetük, de nekem ők túlságosan..nők voltak. Naivak, szerelmet akarók, olyan tipikus "bénázók".
Az egész történet alapsztorija iszonyat meredek, ha az ember belegondol. Hiszen ki tudja mennyire megbízható egy ilyen teszt, hogy nem nyúl-e valaki ártó szándékkal a rendszerbe, hogy nem egy pszichopata-e a DNS-párod, hogy biztos olyan szerelmi életet predesztinál-e neked, ahogy mindig is éltél....de megmondom őszintén, én magam is kipróbálnám, csak úgy, a móka kedvéért. :)
A könyvet pedig szívből ajánlom mindenkinek, aki a borító, a cím, vagy a fülszöveg alapján egy Twilight-szerű habos-babos tiniregényre számít, hogy aztán megtudja mekkorát tévedett ;)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése