Egészen mostanáig.....
Nagyon vártam ezt a könyvet. Talán még ki sem hűlt a nyomdából kikerülés után, de már meg is vettem, őrizgettem, melengettem, mint egy drága csecsebecsét. Mivel éppen a Nincs időm olvasni kihívás lelkes követőinek táborát erősítem, gondoltam, ez a rövidke könyv jó lesz a havi téma teljesítése után.
Vigyázat, innentől nyomokban 18+-os tartalom következik
Én igazán szeretem a könyveit. Még azokat is, amiket mondjuk első olvasásra nem. De amikor ezt befejeztem, olyan érzésem volt, mint elbaltázott szeretkezés után. Az ember kellőképpen hangulatban van, ha döcögősen is, de eljut az orgazmus közeli állapotba, ám amikor már csak másodpercek választják el, huss, és egy szemvillanás alatt elmúlik az érzés. És ez ismétlődik újra és újra. Jelen esetben lapról lapra.
Kielégületlenségünk színtere az éjszakai Tokió, kávézókban járunk, amelyekben egy magának való leányzó, Mari tölti magányos óráit egy vastag könyv társaságában - mondják, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon. Ez azonban most nem igazán találó, mert Mari otthonában valami nagyon különös történik a nővérével.. -. Betérünk egy szexhotelbe, ahol egy kínai prostituáltat hagy helyben egy rejtélyes férfi, még rejtélyesebb okból, Járunk egy parkban, ahol megjelennek az állandó figurák:egy csapat éhes macska. És a nővérek otthona, ahol Eri az igazak álmát alussza, miközben a már említett különleges dolgok történnek...
A helyszínekhez társaság is párosul: egy hobbi-zenész , aki egyetlen éjszaka alatt több gondolatot mondat ki Marival, mint amennyit talán egész életében szavakba öntött. A szexhotel vezetője, az egykori pankrátor, aki számomra Kathy Bates és Falusi Mariann szerelemgyereke lehetne. Mondhatnánk, minden adott ahhoz, hogy egy vérbeli, körömrágós Murakami-regényt kapjunk.
De ez nem az. Olyan írás ez, mint egy gyakorlatlan szerető első éjszakája. Megvan benne a potenciál, hogy felizgassa az embert, a következő pillanat epedve várását hívja életre, de amint igazán bele kell melegedni, elszáll az ihlet. Gyakorlatilag minden hiányzik belőle, amitől nekem egy könyv "murakamis" lesz. Nagyon jól indul a prostituált-rejtélyes kuncsaft szál, már-már a Hetedik noir-hangulatát idézi, a kuncsaft akár John Doe is lehetne, simán hozza a szociopata csendes őrültet, aki a felbukkanásával is képes valami szorongást kelteni az olvasóban...az Erivel történtek magukban hordozzák az 1Q84 selyemgubót szövögető little people-jait, sőt, egy kis Fűrész-hatást is éreztem - már vártam, mikor jelenik meg a képernyőn az ismerős arc, és hangzik el a szokott mondat: "Hello, Eri. Volna itt egy kis játék" -, de a fonál elvarratlanul lebegve marad a semmiben. Miértek, motivációk, ok-okozatok maradnak bántóan nyitva, és ezt a magam részéről nagyon sajnálom. Olyan...bátortalan az egész, mintha az első könyve lenne, amit a kiadó olvasás nélkül a nyomdába küldött.
Van azért pozitívuma is: annak ellenére, hogy más könyv, mint a többi, gyorsan, könnyen olvasható, mert szabályosan beszippantja az embert. Végig egy két lábon járó kamerának érzed magad, ami mindenhol ott van, lát hall, még illatokat is érez. Azt hiszem rengeteg a ziccer benne, amit lehetett volna még boncolgatni.
Nehéz úgy hosszabban írni róla, hogy ne legyen spoileres. Talán 185 oldalba is nehéz volt belepréselni az igazi mágikus-realista világot, ami Murakamit olyan egyedivé teszi.
Nem mondom, hogy nem ajánlom olvasásra, de aki még nem ismeri a szerzőt, ne ezzel kezdje.
Ui: Évek óta nem blogoltam, kérem a kedves olvasót, nézze el nekem, ha ez a poszt sem lett túl kiforrott. :)
