"A múlt csak azoknak fontosabb mindennél, akik már nem számolnak a jövőjükkel."
Nem tudtam sokáig várni Az utolsó reggel Párizsban után, mindenképpen szerettem volna mielőbb folytatni a Náray-sorozatot. A Zarah az utolsó januári olvasmányom volt.
Teljesen más hangulatú regény, mint a korábbi. Ez egy igazi "mese" a történelem, a háború, a veszteségek, szerelmek árnyékában. Egy nagyívű családregény első kötete, mely a 30-as évek Németországában kezdődik, és egészen 2014-ig repít minket Izraelbe, ahol Zarah már a 80. évén túl meséli el élete történetét egy számunkra egészen a végéig ismeretlen fiatal nőnek. Alig néhány esztendősen már át kell élnie a veszteséget, amit egyetlen gyermeknek sem lenne szabad, a háború borzalmai megtépázzák ártatlan gyermeki lelkét, de ugyanakkor korán szívóssá, igazi harcossá teszik, aki a legnagyobb tragédiát is képes túlélni. Hosszú megpróbáltatások után szerelmes fiatal nőként látszólag véget érnek a traumák, hogy aztán teljesen váratlanul újra és újra megismétlődjenek.
De Zarah-t semmi sem képes megtörni, igazi matrónájává, összetartó kohéziós erőjévé válik megmaradt családjának, valahányszor bezárul előtte egy ajtó, bemászik egy ablakon. A történelem hősi nőalakjait juttatja eszembe, akik önmagukat soha nem kímélve, bárkivel síkra szálltak a céljaikért, a hitükért, vagy akár a szeretteikért. Egy nagyon sokszínű karakterré növi ki magát, ahogy előre halad a cselekmény, akit sokszor sajnál az ember, felnézhet rá, de akár gyűlölhet is. Több olyan véleményt olvastam, hogy nem a legtalálóbb a címadás, mivel nem lineáris főszereplő a történetben, egy darabig sokkal inkább előtérbe kerül a lánya, mint ő maga, gyakorlatilag csak néha felbukkanó mellékszereplővé esik vissza. Viszont mindaz, amin keresztülment, amilyen emberré vált, az a szellemiség, ahogyan felnőtt nőként, anyaként és feleségként élt, az egész regényre kihatással van.
Bevallom, nekem mégsem ő volt a kedvencem, a lányával, Jozefával tudtam a leginkább azonosulni, az ő sorsának alakulása hagyott bennem igazán mély nyomot, mert sok bennünk a közös. Ő az a karakter, aki leginkább olyan a szívére hallgatós típus, mint én. Akkor is, ha tudja, hogy nem helyes, ha tudja, hogy csak ő jöhet ki belőle rosszul. Igazán sajnálom, hogy végül úgy alakultak volna a dolgai, ahogy, lehetett volna egy picit többet, egy igazi pálfordulást kihozni a karakterből.
Annak ellenére, hogy a majdnem 800 oldalas könyv cca. másfél nap volt, mégsem volt olyan lebilincselő élmény mint az első Náray-regényem. Az a szépség, lelki finomság, ahogyan ír, az továbbra is nagyon markáns pozitívuma a regényeinek. Viszont itt már szembetűnőbb volt néhány számomra zavaró tényező. Egyrészt sokkal terjengősebb lett és aránytalanabb, ezért bevallom, volt pár oldal, amin csak átfutott a szemem. Másrészt néhol kicsit összekapkodottnak éreztem, mert próbált egy kicsit minden műfajból meríteni, és annak sem voltak mindig eltalálva az arányai. A vége pedig kifejezetten csalódás volt, de gondolom azért volt ez így kitalálva, hiszen folytatása is készült a könyvnek, Zarah öröksége címmel.
Mindent összevetve azonban azt mondhatom, hogy olvasmányos elegye lett a száraz történelemnek, drámának, romantikának, kalandnak. Akinek tetszett Az utolsó reggel Párizsban, azoknak kifejezetten ajánlom. És azoknak is, akiknek nem nyerte el a tetszését, mert ez már egy teljesen más írás.
Hamarosan a második kötet következik. A szerző pedig a közelmúltban bejelentette, hogy a harmadik részen dolgozik, melynek Zarah álma lesz a címe, és várhatóan 2019 őszén kerül majd a boltokba.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése