Domenico Starnone - Hurok

"Az összeomlás letűnt korok és kultúrák szülte szavai ne kerüljenek elő hirtelen, csak úgy."

A tavalyi évben láttam Áginál ezt a könyvet, ő ajánlotta megjelenése után sokunk figyelmébe. Nagyon tetszett a borító és cím, bár el sem tudtam képzelni a fülszöveg alapján, hol lesz itt kapcsolódási pont. De most, hogy elolvastam a könyvet, a címválasztás és a borító kőkeményen 10 pont, még ha maga a történet csak 4 csillagot kapott is tőlem a naplóban.

Történetünk főszereplői a kétgyermekes házaspár, Aldo és Vanda, akik már lassan öt évtizede élnek házasságban, éppen egy egyhetes kiruccanásból érkeznek haza. Az idilli képben azonban van egy kis szépséghiba:ez már egy újrakezdett házasság. A férj a harmincas évei közepén elhagyta a családot egy másik nőért. Egy nőért, aki iránt talán életében először szerelmet érez, amit nem is felejt el többé. Egy olyan kapcsolatért, amit nem egyfajta KELL, vagy EZ A HELYES érzés irányít. És ami egy életre nyomot hagy négyük kapcsolatában.

A könyv három nagy szerkezeti egységből áll. Az elsőben egy kicsit a jelenben vagyunk, megismerjük a házaspárt, akik a nyaralásból a feldúlt lakásukba érkeznek haza, gondolván, hogy betörés áldozatai lettek. És egyszerre térünk vissza a múltba is, elolvashatjuk Vanda kétségbeesett, haraggal - és megkockáztatom önsajnálattal - teli leveleit, amiket hűtlen férjéhez ír, aki elhagyta, összetörte legfőképpen őt, és csak másodsorban a gyerekeket. Eleinte még állatira együttéreztem az asszonnyal, engem is törtek már össze egy szebbért-jobbért-okosabbért. De ahogy egyre süllyedtek ezek a levelek az önsajnálatba, a milyen szar rossz nekem irányába, amikor a gyerekekkel való kapcsolat kivesézése is sokkal inkább érződött bűntudat kicsikarásának, mint ténylegesen a miatti aggódásnak, hogy élik meg ezt az egészet a gyerekek..akkor egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani Vandát! Egy önző dög, aki a saját gyengeségével, a saját érzelmi manipulációival tartott sakkban mindenkit, Aldót, a gyerekeit - lásd. "Én azért verem a fogamhoz a garast, hogy nektek jó legyen, mekkora áldozatot hozok értetek" -, én ezt undorító dolognak tartom.

A könyv második, hangsúlyosabb részében Aldo szemén keresztül látunk rá az eseményekre. Ugyan még csak a harmincas évei közepén jár, de már belesavanyodott az életébe, a házasságába, a Vandával való "pocsolyameleg" házasságába, a gyerekeivel szemben sem érzi azt az igazi szülő-gyermek kapcsolatot, kitörni vágyik. Így jöhet a képbe a szerető, akinek megjelenése után gyakorlatilag minden másodlagossá válik. És ez az pont, amitől ő sem kevésbé elítélhető szereplő a számomra, mint az asszony. Nem vagyok boldog a házasságomban, új életet akarok kezdeni. Oké, tedd azt! De! Az, hogy gyakorlatilag a gyerekeivel való kapcsolatáért sem különösebben törte magát, részemről nem bocsánatos bűn. Mint szerető apa abszolút megbukott a szememben. És ezen keresztül szinte már nevetségesen értelmetlen volt, hogy miért is kezdődött újra ez a totálisan zsákutca házasság..

A harmadik rész pedig a már felnőtt gyerekeké, akik csendben végigélték ezt az egészet. Látták a már romokban heverő házasságot, az anyjuk reakcióit a szétváláskor, hogy hogyan változtatta meg az apjukat az új kapcsolat. Az egymáshoz fűződő viszonyukról gyerekként szinte semmit nem tudunk meg. Csak abban lehetünk biztosak, hogy össze nem kovácsolta őket ez a családi herce-hurca, hiszen már felnőttként szó szerint az egymással való találkozást is igyekeznek kikerülni. És azt látjuk a maga nyers valóságában, hogy az érzelmi életükre milyen hatással lett ez az egész. Sandronak több anyától vannak gyermekei, ha a nősülés olimpiai sportág lehetne, biztosan senki nem üthetné ki a nyeregből. Anna pedig képtelen egyetlen férfi mellett is hosszabb távon boldogan élni. Mégis ők ketten látják át a leginkább, hogy ezt a hurkot erőnk szakadtáig húzkodni mennyire felesleges (volt)..

Nem vagyok jó véleménnyel a könyvről, rossz érzéseket hagyott bennem, valami üresség félét. És az ilyen élményeket nem szeretem.