Mikor még csak judaista-tanonc voltam, számtalan könyvet olvastam, maga a holokauszt-irodalom államvizsga tételem is volt, mégsem tudom azt mondani, hogy edzett vagyok. A holokausztról olvasni olyan mint maga a halál:tudod, hogy megtörténik, tudod, hogy elvesztesz valakit, akit szeretsz, akkor sem lehet felkészülni rá. Történelmünknek olyan iszonyatos, az emberi mivoltunkhoz méltatlan korszaka ez, ami azt gondolom, mindenkiben hagy valami nyomot. Ha érintett, azért, ha csak olvas róla, vagy egy dokumentumfilmet néz, ahol megelevenednek a koncentrációs táborok borzalmai, akkor azért.
Dr. Nyiszli Miklós azon szerencsések egyike, akinek sikerült túlélnie a koncentrációs tábor borzalmait. Nem sokkal a felszabadulás után került a nyilvánosság elé mindaz, amit Auschwitzban átélt. Ahogyan minden "zsidórámpára" érkezőt, őt is elválasztották a családjától, ő maga pedig mivel a legnevesebb német egyetemeken tanult és kiválóan beszélte a nyelvet, gyakorlatilag Dr. Mengele jobb keze lett. Boncorvosként nem csupán a "halálangyal" kísérleteihez kellett asszisztálnia, hanem több esetben SS-kötelékbe tartozók is kerültek az asztalára. Akkoriban szinte példátlan szaktudásának köszönhetően olyan státuszba került a táborban, amely olyan ritkaságnak számított a szögesdrótok között mint a sábeszi ünnepi asztal.
Elborzasztó és sokkoló volt olvasni Josef Mengele kísérleteiről, a krematórium borzalmairól. Arról már sokat hallhattunk és olvashattunk, hogyan zajlott a megsemmisítés, milyen körülmények között tartották a foglyokat a táborokban, hogy a halál megváltás volt az embertelen élethelyzetben. De azokról sokkal ritkábban esik szó, akik emberek maradtak az embertelenségben, akik talán nem is lehet megmagyarázni, milyen csodák folytán, de túlélték ezt az emberi ésszel felfoghatatlan mértékű, féktelen gyilkolást.
Maga a regény kifejezetten "élvezetes", ha számításba vesszük, hogy nem író tollából került ki. A doktor emlékei tökéletesen lefestik a tábor mindennapjait, a kínokat, a rettegést, azt, hogy legyél bármilyen kivételes helyzetben, az életed akkor is egy hajszálon függ, minden egyes pillanatban - elég csak a Sonderesekre gondolni, akiknek pontosan kiszámítottan 4 hónap jutott az életből, mert addigra már túl sokat tudtak, és cserélődniük kellett.. -. Nagyon élethű képet fest mindarról, amiről nem szabad hallgatni, amit nem szabad hagyni a mai kor emberének (sem), hogy bármikor is megismétlődhessen.
Josef Mengele, Rudolf Höss, Otto Moll....csak néhány név azok közül, akiknek kezéhez több milliónyi ártatlan ember vére tapad. Nem kisebbítem a jelenleg zajló háborúk borzalmait, amiben ugyanúgy ártatlan emberek vesztik életüket, de azt hiszem, hogy erre az alaposan megtervezett, módszeres, és megint csak azt tudom mondani, hogy az emberi fajhoz méltatlan népirtásra nincsenek szavak. És mindez azért, mert valaki zsidónak, cigánynak, fogyatékosnak, homoszexuálisnak született... A holokauszt-tagadóktól csak annyit kérdeznék:akkor is tagadnád, ha születne a világra egy újabb őrült, aki megtenné ugyanezt veled meg a családoddal, pusztán azért, mert mondjuk nem vagytok szőkék, 175 centi magasak, és szemüveget hordtok? Akkor is tagadnád, ha így látnád a családodat?
Sokkoló, elborzasztó, lélekölő olvasmány. Olyan, amiről egy szót sem szabadna szólni, de mégis minden egyes embernek tovább kell(ene) adni, hogy ne merülhessen feledésbe, hogy ne történhessen meg újra, hogy mindenki eszébe vésse, meddig nem aljasodhat le az ember többé. Hogy mindegy, hogy feketék vagyunk, vagy fehérek, zsidók, vagy keresztények, európaiak, vagy ázsiaiak, egy dologban egyenlőek vagyunk:EMBEREK vagyunk...
Aki kíváncsi más túlélők visszaemlékezéseire, történészek által elmondottakra, azoknak ajánlom szíves figyelmébe (sajnos azóta a 3-4. rész nincs már fent, de akkor is érdemes belenézni): KL Auschwitz
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése