Egy évek óta pánikbetegséggel küzdő embernek az, hogy Félj bátran! első látásra/hallásra olyan lehet, mint légpuskával lőni egy száguldó vonatra. Van ezzel éppen elég nehézség, és akkor még ne is féljek a félelmeimtől? Viseljem bátran, hogy vannak félelmeim, amik néha túlnőnek rajtam? De azt hiszem, éppen ezért voltam nagyon kíváncsi rá. Talán most megtanulhatom elfogadni, kezelni ezeket a félelmeket, ha ezeket egy olyan ember is bátran vállalja, aki nyugodtan lehetne a magyar Christiane Amanpour:feleség, fiatal nő, lassan két gyermekes édesanya, élete nagy részét mégis háborús övezetekben, gyakorlatilag az életét kockáztatva töltötte. Ha ő szembe mer nézni a saját félelmeivel,sőt, felül is tud kerekedni azokon, akkor nem igaz, hogy nekem nem megy. Így kerültünk mi közelebbi kapcsolatba. :)
Annak ellenére, hogy Hesna nem pszichológus, nagyon alaposan és mondhatni szakszerűen járja körbe a saját élményein, benyomásain keresztül félelmeink eredetét, azok természetét, hogy hogyan tudjuk - vagy épp nem tudjuk, lásd poszttraumás stressz - kezelni a félelmeket, amikkel azóta találkozunk, hogy emberiség létezik a Földön. Ezek a félelmek az ember evolúciójával párhuzamosan alakultak, változtak, mégis nagyjából ugyanazon dolgok köré épülnek:szűkebb körben a saját létünk, a közvetlen környezetünk, a szeretteink, kicsit túllépve ezen a megszerzett javaink, a társadalmi pozíciónk, biztonságunk köré. Nagyon tetszett a könyvben, hogy elég alaposan idevette a politikai propaganda által gerjesztett menekültkérdés helyzetét, és ezzel karöltve azt a tágabb kört, hogy a politika, a média, a környezetünk mennyire hatással van a félelmeinkre.
Nagyon szép arányban van a regényben jelen az érzelmekre ható személyesség, és a realitások mezején maradó racionalitás. A helyszínek, a történetek, amelyek köré a szerző építi az emlékeit sokszor ridegek és kérlelhetetlenül kegyetlenek, mégis végig azt éreztem, hogy nem csak Hesna félelmeivel tudok együtt érezni, hanem a Gázában bombázott családokkal, a menekült családdal, a szétszakadt cipőjű kisfiúval, aki nem közveszélyes migráns, hanem egy védtelen gyermek, aki az értelmetlen gyilkolás, a nélkülözés elöl menekül....
A legemberibb momentuma számomra mégis a bevezető, ahol Hesna életének egy nagyon intim pillanatába engedi be az olvasót, és kimondja, hogy ott talán százszor is jobban félt, mint bármelyik kiküldetésén. Mert ott, abban a pillanatban minden más átértékelődött. Ezen kívül a könyvnek számos "erős" pillanata van, amik mind-mind tanítanak bennünket, olvasókat, hogy merjünk félni, merjünk alámerülni, de tanuljunk meg felkelni is, különben életünk hátralévő részében csak a saját félelmeinktől fogunk futni ahelyett, hogy élnénk.
Élmény volt olvasni ezt a könyvet, sokat tanultam belőle, amit talán bizonyos élethelyzeteimben hasznosítani is tudok majd. Bátran ajánlom mindenkinek, aki egy sallangoktól mentes, közismert, de hiteles médiaszemélyiség által írt könyvet szeretne olvasni. A pszichológia iránt érdeklődőknek azt gondolom, kifejezetten csemege lesz.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése