"Egyáltalán, alig akad valaki, akit foglalkoztat, hogy amit tesz, fájdalmas másoknak! Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá."
Sosem voltam King-rajongó. Láttam ugyan néhány filmet, ami az írásaiból készült, egy-két művet olvastam is, de igazán nem tudott megfogni magának. A Carrie az első olyan regény, amit könyvben is nagyon szerettem volna megismerni, mivel láttam gyakorlatilag minden filmes feldolgozását, mindegyikben találtam szeretni valót is. A könyv ugyebár mindig más, másrészt az is érdekelt, melyik adaptáció mennyire hű a könyvhöz. És be kell valljam, a végén arra jutottam, hogy a jövőben jóval több Kinget kell(ene) olvasnom.
A regény címszereplője, a 16 éves Carrie cseppet sem átlagos lány: csúnyácska, kicsit esetlen - de korántsem buta! - gimnazista, aki kénytelen egy vallásosan bigott, és ki merem jelenteni, hogy teljesen elmebeteg anyával egy fedél alatt élni. Az átlagos és - bizonyos szempontból - átlagon felüli kortársak tökéletes célpontja, a tipikus "fura" lány, még a tanárok is ferde szemmel néznek rá, talán ők is nevetnek a háta mögött. Carrie jóformán semmit nem ismer meg a világból, ami a házukon és az iskolán kívül van, az édesanyja még a legalapvetőbb női dolgokról sem világosítja fel, mert minden, ami a testtel kapcsolatos, az a Sátántól való... ahogy a Sátántól való a különleges képesség is, amivel Carrie a gondolatai erejével képes tárgyakat mozgatni.
Így történik meg a totális katasztrófa, mondhatjuk, a lecsóba belecsapós módon:Carrie-nek borzasztóan megalázó helyzetben kell szembesülnie a nővé válás pillanatával, aminek létezéséről fogalma sincs, és ami osztálytársainak csak olaj a tűzre. A tornatanárnő, Rita Desjardin az egyetlen, aki gyakorlatilag a pártfogásába veszi a lányt, igyekszik kemény kézzel megtorolni, hogy folyamatosan megalázzák őt. És bár Sue, egy a terrorizáló lányok közül megpróbálja jóvá tenni a történteket az érettségi bál előtt, mégis éppen ez az éjszaka vezet katasztrófához..
Egy szerkezetileg és történetvezetés szempontjából is nagyon jó könyvről beszélünk: nem egyedül Carrie szemszögéből ismerjük meg a cselekmény részleteit, hanem különböző riportokból, kihallgatás részletekből visszaemlékezésekből, amelyek a tragédia után keletkeztek , és nagyon eltaláltan vannak a történetbe illesztve. A cselekmény szempontjából pedig attól volt számomra fajsúlyos, hogy a lelki terror ábrázolásával hozta rám a frászt, nem trancsír leírásokkal okozott nehéz éjszakát. Nagyon könnyen lehet azonosulni a szerencsétlen sorsú címszereplővel, aki egy teljesen elborult anyával éli az életét - bár ő maga is kifejti azt a jól ismert gondolatot más szavakkal, hogy "Jobb az ismert gonosz mint az ismeretlen" -, és szívből lehet gyűlölni a lányokat, akiknek az ő megalázása a életük csúcspontja..személy szerint imádtam azt a mondatot, amikor Ms. Desjardin úgy emlegeti a bünti-tesiórákat, hogy "..és bele fogtok dögleni!"! Esküszöm, tapsikoltam az örömtől. :)
Néhány szót a filmes adaptációkról: gyakorlatilag minden változatot láttam, ami kijött belőle, és mindnek megvan a maga szépsége. Az 1976-os de Palma-féle "klasszikus" nagyon érzékletesen eltalálja azt a sötét, nyugtalanító atmoszférát, ami a könyvet áthatja, amitől az embernek a hideg futkos a hátán. A 2000-es években készült remake egy kicsit jobban rámegy az anya-lánya kapcsolatra, és jobban követi a könyvet a közbeékelt vallomások, tudósítások szempontjából, a 2013-as pedig a Sue-Carrie kapcsolat és a végkifejlet szempontjából egy más nézőpont. Azt mondhatom, mindegyiket érdemes megnézni, akár összehasonlítani is őket.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése