Ben Elton - Vakvilág

"Trafford egy szót sem szólt. Gondolkodott."

Ennél "bűnösebb" mondattal nem is kezdhetném ezt a posztot, egy olyan disztópikus történetről, ahol mindenki mindenkiről tud mindent, ahol a magánszféra bűn, a kiemelkedni próbáló - értsd:az egyformaságot megtörni akaró - ember bűnöző...

A Vakvilágot azután ajánlották Szabados Ági könyves Facebook-csoportjában, miután kifejtettem, hogy Dave Eggers A körje mekkora csalódás volt. Kíváncsian vágtam bele, mert alapvetően szeretem az olyan sztorikat, amik az utópia/disztópia műfajába tartoznak. Történetünk főszereplője Trafford egy legfinomabb kifejezéssel élve is borzalmas világban él: a házadban kamerák vannak, mindenütt meztelen emberek jönnek szembe, a szexuális aktusaidat gyakorlatilag kötelező egyenes adásban közvetítened a saját videocsatornádon...és kötelező a gondolkodás nélküli, vakbuzgó hit a Szeretetben. Az Egyház uralja az egész életed..

Próbáld meg elképzelni, hogy törvényileg teszik kötelezővé, hogy az életed minden egyes pillanatát megoszd a világgal, hogy még abba is beleszólnak, hogyan nevezd a gyerekedet - itt azért megcsillan nem kevés humor :) -, szükségtelen, mi több bűnös arra vágyni, hogy néhány pillanatig magad lehess a gondolataiddal...én meghülyülnék, az biztos! Trafford pontosan ezt érzi, érzi, hogy ez nem normális dolog. Szinte már a szexuális perverzióval felérő módon vágyik a titkokra. És meg is vannak a saját titkai..

Amennyire szeretem a disztópiákat, annyira el is borzaszt az a fajta valószerűség, hogy ezek egyelőre csak az írók fejében léteznek (Orwell vagy Huxley is megfestette már a maga rémképeit), de bármikor valósággá válhatnak. Főleg, ha arra gondolunk, hogy az információtechnológia rohamos fejlődése, a közösségi médiumok milyen mértékben hatnak ki az életünkre, és sokszor észrevétlenül bekebelezik azt. Amikor gyerek voltam, még olvasó, beszélgető utasokat lehetett látni a tömegközlekedési eszközökön, manapság 10 emberből 9 az okostelefonjába feledkezik. A legtöbb beszélgetésünket ma már csevegőprogramokon bonyolítjuk, ez a nyelvi kifejezőeszközeinkre is hatást gyakorol: teret nyernek a rövidítések, a szleng szavak, hogy minél gyorsabban és egyszerűbben pötyögjük le a mondanivalónkat a másik félnek. Ez a jelenség nagyon jól megfigyelhető a könyvben is: a mondatok gyakorta csonkák, alig állnak egy-két szóból, gyakori a szleng, a szöveg aszerint válik terjengősebbé, ahogy Trafford is egyre jobban "kinyílik".

Akár az 1984, vagy a Szép új világ, Elton írása is kőkemény görbetükröt mutat a társadalomnak, és bár a jövőkép rettenetes, de mégis valahogy emészthetőbb, kevésbé embertelen, a humor hagy lélegzetvételnyi szüneteket az olvasónak, megadja azt a fajta feloldást, hogy ne felejtsük el, hogy most csak egy fiktív sztoriban vagyunk ugyan, de ha nem tartjuk be a határokat, akkor akár holnap bárkiből Trafford lehet. Vannak gyengeségei és erősségei, de az biztos, hogy bárkinek ajánlom, aki elképzelt világokban szeret kalandozni, és néha kicsit belegondolni abba, hova is tarthat a társadalom, ha nem maradunk gondolkodó, önálló akaratú emberek..

Rengeteg gondolat van a fejemben, amit leírnék, de gyakorlatilag elspoilerezném az egész könyvet, az élménytől pedig senkit nem akarok megfosztani. :)