"Minden reggel apránként fel kell falnia Párizst. Lenyeli az Eiffel-tornyot, egyik csavart a másik után. Minden emeletével és éttermével egyetemben. Egy háromszázhuszonnégy méternyi felhőt."
Romain Puértolas már korábban belopta magát a szívembe A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt című regényével, amiről itt írtam, melyben már akkor is megmutatkozott a szerző sajátos humora, mesevilágban szőtt történeteinek nagyon is mély mondanivalója. Rögtön lecsaptam a könyvre, ami - szintén már-már védjegye - ezúttal is elég különös, de nem figyelmen kívül hagyható címet kapott.
Főszereplőnk, Providence Dupois, a hat lábujjal született levélkézbesítő Marokkóba készül, hogy örökbefogadott lányát, Zaharát hazahozza a kórházból, és Párizsban éljenek. A kislány cisztás fibrózisban szenved, születése óta kórházban él, gyakorlatilag az internet az egyetlen kapcsolata a külvilággal, és a mamáján kívül a legnagyobb vágya, hogy egy napon űrcukrász lehessen. A betegsége borzalmasan legyengíti, egyetlen gyógymód a transzplantáció lenne, de ahhoz bizony valakinek meg kell halnia. Párizsban káosz uralkodik:egy Izlandról szálló hamufelhő miatt egyetlen repülő sem szállhat fel, tömegével késnek, vagy el sem indulnak a járatok. Providence-nek viszont minden körülmények között el kell jutnia a kislányhoz, így nincs más hátra, neki magának kell megtanulnia repülni...
Innentől kezdődnek a varázslatos kalandok a kínai kalózon át, Hüe mesteren keresztül a Versailles-ban állomásozó szerzetesekig, akiknél maga a híres Csak Borisz - aki egész véletlenül éppen olyan, mint Chuck Norris :) - veszi kezelésbe hősnőnket, hogy mihamarabb elsajátíthassa a repülés fortélyait. Veszélyektől sem mentes útja során találkozik a barbár berberekkel, személyesen Barack Obamával, aki csodálatát fejezi ki elszántsága miatt, miközben az idő egyre csak fogy, a felhő Zahara tüdejében pedig percről percre hatalmasabb lesz..
Nagyjából az utolsó 10 oldalig azt mondanám, hogy esti mesének is szívből ajánlom, mert egy igazi mesevilágba csöppenünk:egy kicsit Alice Csodaországa, egy kicsit Nanny McPhee, egy kicsit Mary Poppins, igazi csemege gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek. De nem feledteti el velünk azt sem, hogy a mesék világán túl az élet néha nagyon fekete tud lenni, és jön egy fordulat, ami engem eléggé mellbe vágott, ezért gyerekek kezébe semmi esetre sem adnám.
A karakterek egyébként mind nagyon szerethetők, a történet talán nem annyira izgalmas, mint az indiai fakíré, sőt, annál jóval meseszerűbb, de nagyon szép példája a kitartásnak, annak, hogy sosem szabad elveszíteni a hitünket a mesében, a varázslatban, a csodában, és a feltétel nélküli szeretet erejének.
"Van úgy, hogy az ember különös pillanatban találja magát. Olyanban, amiben az jut eszébe, erre tuti örökre emlékezni fog."
Nem akartam elolvasni. Nagyon nem. Valószínűleg a nagy hype miatt, ami zajlott körülötte. Meg persze nem tartottam többnek a magyar 50 árnyalatnál, az meg egyszer is elég volt. Végül egy kedves barátom ajánlására elolvastam. Nem vagyok híve az erotikus regényeknek, na, nem prűdségből, csak nem az én műfajom. Az eredeti tervem az volt, hogy egy alapos alázásban lesz része. De a végére kicsit átalakult a véleményem.
A következőkben leírtak trágárságot nem, de nyomokban szókimondást - és némi spoilert - tartalmazhatnak!
Történetünk főszereplője, Gamal, egy gazdag arab herceg, akinek vagyonánál már csak az egója hatalmasabb - egy ízben nem felejti megemlíteni, hogy egész kisgyermekként kapta élete első Rolex óráját -, nagyjából a cipője talpát is lenyalják a hazájában. Egyedül a családja iránt érez szeretet, a hite iránt alázatot, minden más számára csak üzlet, így pénzben mérhető. A nők pedig..vaskos zöldhasúakért megvásárolható árucikkek, akik egyes egyedül csak az ő élvezetéért vannak. Ő az isten, akinek úgysem mond senki nemet, sőt, a nő még érezze magát kiválasztottnak, mert a szájába veheti nemesebbik részét. Ez persze a nem muzulmán nőkre vonatkozik, a feleség, az más tészta, azt elvileg tisztelik, talán még szeretik is, ha fiúkat szül.
Gamal egy aktuális üzlet miatt Magyarországra utazik, más piacokra készül betörni, itt pedig a szokásos könnyen kapható nők mellett egy tolmácsra is szüksége van. Így ismerkedik meg a bájos egyetemistával, Csillával, aki rögtön eddig ismeretlen érzéseket ébreszt benne, a szokásos "veled is csak egy gyors numerát akarok" mellett. Mondhatom, hogy hercegünk innentől kezdve szinte szó szerint a saját farkát kezdi kergetni, ahogy a kutyák szokták, mert meg akarja kapni a nőt, de lealacsonyítani sem akarja a többi nőhöz, attól pedig egyenesen irtózik, hogy saját magának is beismerje az érzéseit - ráadásul nem feledkezhet meg arról a tényről sem, hogy hazatérése után elveszi a lányt, akit a család már kinézett neki -. Csilla pedig sokáig ellenáll, nem hagyja magát könnyen, de hát annak a fránya vonzalomnak nehéz parancsolni...
Hamarosan megkezdődik a vesszőfutás kultúrákon, országokon át egy olyan szerelemért, amit mindketten máshogyan kezelnek, ami mindkettejük számára áldozatokkal és fájdalommal is jár, viszont Gamal számára megmutat egy olyan világot, ami már messze túlmutat kötelességen, hiten, származáson, amiből már nem tud visszakozni, és nem is akar. Ráadásul a képbe kerül még valaki, aki végképp felülír minden szabályt és örökre megváltoztatja az elkényeztetett herceg életét..
Az elején nagyon sokszor el akartam hajítani, mert Gamal pofátlan stílusától úgy éreztem, hogy három stroke-ot hordok ki lábon. Ennél még Christian Grey-t is jobbnak tartottam, mert még ő sem volt ekkora tahó. Úgy gondoltam, hogy ezt az arab hercegecskét nagyjából addig kéne újra meg újra tarkón baszni vágni egy péklapáttal, amíg még mozog. Öcsisajt, az, hogy a bőröd alatt is pénz van, és neked az állva pisilés jutott - utóbbi csak külső nemi jelleg barátom, örülj neki, hogy ezt dobta a gép -, még messze nem jogosít fel arra, hogy ilyen ocsmány stílusban kezelje valaki a nőket. És nem, az sem mentség erre, hogy az övé egy más kultúra! Ez a viselkedés engem arra emlékeztet, mint amikor egy kamaszfiú felfedezi a maszturbálás örömeit, és onnantól, hogy rájön, hogy a nemi szerve ilyesmire is jó, ő már férfinak hiszi magát. Budapest egyik külső kerületében van egy szemétégető, aminek a környékén egész konkrétan működik egy placc, ahol a hölgyek zavartalanul űzik mesterségüket, állítom ennyire még azok a férfiak sem alpáriak, akik lehúzzák nekik a kocsi ablakát...
Ugyanakkor, ahogy haladt előre a történet, kezdtem egy kicsit más szemmel nézni a karaktert, ahogy maga is változott. Valamiféle sajnálatot éreztem, több okból:
1. Gamal egy tanult, nyelveket beszélő, intelligens férfi. Miért kellett ilyen abszolút méltatlan stílust adni neki, csak azért, mert ő egy arab herceg? Ebben a pasasban sokkal több a potenciál, mint hogy azt az arcát mutassa, hogy ő csak egy szexcentrikus darab hús, nem kéne ennyire lealacsonyítani, a "csak térdelj le, cicukám"- szintre. Néha meg átcsapott a másik oldalba a gyerekességével, olyan Anastasia Steele-es volt a faék egyszerűségével. :)
2. Az ő viselkedése sokakban keltheti azt az illúziót, hogy minden arab ilyen. És annak fényében, hogy a szerző láthatóan tényleg sokat tud a kultúráról, egy kicsit csalódás volt a karakternek ez a színezete, és újfent csak a miért kérdés mozdult meg a fejemben. Maga a főszereplő volt képes megcáfolni azokat a sztereotípiákat, amit kezdetben viszont kiválóan megalapozott. Utóbbiért azért jár a dicséret.
3. És sajnáltam őt azért is, mert bármennyire megváltozott, igazából végül saját magához lett a leghűtlenebb. Lerombolta azt a képet, amit sokáig foggal-körömmel fenntartott magáról:a hithű muzulmán képét,akinek a származása mindennél előrébb való,de aki a szeretett nőért még karácsonyt ünnepel a maga módján. Közben a szimpátiámat is többek ezzel érte el, hogy azért nem kis áldozatokat hozott, amikor belekóstolt milyen érzés istenigazából szerelmesnek lenni. Viszont a szerelme mellett sem tudott igazán kiállni, amit én úgy szintén egy kicsit a saját maga szembeköpésének tartok. Ha olyan embertelenül szerelmes vagyok, hogy már nem a farkam után megyek, akkor nem ismerek többé se Istent, se embert, csak azt a fene nagy szerelmemet. Szerintem.
Mint említettem, nagy dicséret jár a fejlődésért, amit Gamal bejár, a tahóból eljutunk a szerelmes, áldozatokat hozó férfiig, és a felelősségtudó, szerető apáig. Na, onnantól egy kicsit belopta magát a szívembe, amikor a kis Anna mellett látni lehetett őt igazán apává válni, mert amikor Khalidról volt szó, akkor oké, van egy fia, de az igazi érzelmek a kislány hatására jöttek elő. Akkor vált egy igazán emberi, szerethető karakterré. További dicséret jár a már szintén emlegetett kultúrában való jártasságért, látszik, hogy az információk nem légből kapottak, lehetett autentikus forrás. Ez a része érdekessé is tette a könyvet, ezt magam is bevallhatom. Sőt, azt is bevallhatom, hogy néhol, főleg a könyv vége felé még meg is hatódtam egy kicsit, mert igazán szépre sikeredett. A második kötet címe sejtette bennem, hogy nem happy end a vége, de azért arra a befejezésre nem számítottam, ügyes csavar volt.
Minden korábbi és kezdeti ellenérzésemtől függetlenül nem volt rossz egy kicsit feszegetni a határaimat a műfaj terén. Nyilván
az erotikus regények kedvelői azt kapják, amit várnak, amiért szeretik
az ilyen típusú könyveket, nekem meg nem szabad mondjuk Thomas Mannhoz mérnem - továbbra sem váltam a műfaj elkötelezett hívévé - , de azért kíváncsi vagyok, hogy lesz ebből az első kötet után a legvégére boldog befejezés. Az biztos, hogy a szerzőnek nem véletlenül hozott óriási sikert, könnyed és kikapcsoló olvasmány, aminek helye van az irodalmi palettán. Ha a hozzám hasonló könyvmoly egy kicsit ki akar lépni a komfortzónájából, nem árt néha a könnyed romantikának is teret engedni. :)
