" A szabadságunk abban rejlik, hogy megtanuljuk magunkhoz ölelni azt, ami történt. A bátorság azt jelenti, hogy minden bátorságunkat összeszedve lebontjuk a börtön falait, egyik téglát a másik után."
Nagyon sokáig halogattam ezt a könyvet, főleg a témája miatt, és mert úgy gondoltam, hogy ez is csak olyan "oravecznórás" bölcsességeket fog majd puffogtatni, mint általában ezek az életvezetési tanácsadóként működő könyvek. Aztán a kényszerszabim alatt mégis úgy döntöttem, hogy elolvasom, mert úgyis közös könyv, meg időm is van. A legjobb dolgok egyike volt, amit mostanában magammal tehettem.
Dr. Eger magyar származású holokauszt-túlélő, aki a háború borzalmai után férjével és gyermekeivel az Egyesült Államokban telepedett le, pszichológiából szerzett doktorátust, jelenleg is aktívan dolgozik terapeutaként. A könyv nagyjából felében a doktornő visszaemlékezéseit olvashatjuk, akit családostól -legidősebb testvérét, Klárát kivéve, akinek Budapesten sikerült túlélnie a háborút - hurcoltak el Auschwitzba kamaszként. A leírások nagyon tényszerűek, és egyben lelkileg is rendkívül nyomasztóak. Ugyanakkor ezt a részt a Sorstalansághoz tudnám hasonlítani, mert ezek a lányok is igyekeznek az embertelenségben is találni valami szépet, valami értékeset, egy célt, amiért a holnapot is túl kell élni..
A tábor borzalmait a családból csak ketten élték túl. A lányok megtörten, emberi roncsként szabadulnak Lengyelországból. Gyakorlatilag olyan állapotban vannak, hogy a legalapvetőbb dolgokat is szinte újra kell tanulniuk. Megtörten, de az egymás iránti végtelen szeretetükre támaszkodva építik fel újra az életüket, találják meg a boldogságot, és nyitnak egy jobb jövő felé.
Hiába végez az ember judaisztika szakot, ahol három éven keresztül sok-sok olyan dolgot is hall, ami egyébként nem hangzik el egy iskolai történelemórán, hiába olvas el x tucat könyvet, egy holokausztregény tartalmához nem lehet hozzászokni. Még mindig mélységesen megdöbbent és letaglóz, hogy hogy volt képes az emberi faj ilyen mértékben elaljasodni, hogy ez megtörténhetett. Hogyan lehetséges az, hogy ember az emberrel olyat tesz, amit még egy állat sem tenne a fajtársával, ha nem éhezik és nincs veszélyben. És ezzel párhuzamosan újra és újra megmagyarázhatatlan csodálatot is érzek egy-egy ilyen könyv olvasása után, hogy milyen erő lakozik az emberben, hogy mindezt képes túlélni, és normálisan élni! Hogy egy nemzet, egy olyan kicsi ország, ami háromszor is elférne Magyarország térképén, képes volt ezt kiheverni, hogy képes volt kivívni a saját függetlenségét az elnyomókkal szemben, és nincs ma sem olyan hatalom, amelyik leradírozhatná a térképről.
A regény persze önmagában sokkal inkább az egyénnek tanulságos, mint a közösségnek, megtanít az élni akarásra, a feladás helyett a megoldás keresésére. Megtanít, hogy nincs olyan helyzet, amiből valahogy nem lehet kikecmeregni, és továbblépni, hogy a reményt soha nem szabad elveszíteni, mert amíg az kitart, mi is életben maradunk, bármi is történt velünk. Értékes leckét kapunk abból is, hogy a múltat nem szabad elfeledni, okulni kell belőle sokkal inkább. Nem fogok hazudni, ebben is benne van, hogy legyél pozitív és akkor minden előbb-utóbb jó lesz. Ez az, amiben én per pillanat nem hiszek. Még. Ugyanakkor ez az első könyv, aminek egyszer talán tudok majd hinni, hiszen tanúja lehettem annak, hogyan lett újra egész ember olyasvalaki, aki onnan állt fel, ahonnan nem lehet. Dr. Egernek a legelkeseredettebb ember is elhiheti, hogy van kiút - ehhez számtalan esetet mutat be nekünk a saját praxisából, amiket érdemes lesz többször is elolvasni -.
De leginkább érdemes megfogadni a zárógondolatot, amit szívből ajánlok mindenkinek, aki nehéz helyzetben van: "Drágám, dönthetsz úgy, hogy szabad leszel."
