Katona André - Mennyi időnk van?

"Ebben a pillanatban leszarom, hogy ki látja meg a csókunkat. Ha az egész világ venne körül minket megvető pillantásokkal, akkor sem érdekelne."

Nagyon ritkán jut eszembe olyan könyvről írni, amit rongyosra olvastam. De nagyon szeretem ezt a regényt, mert személyesen is érint egy bizonyos formában...ismertem és nagyon szerettem valakit, aki éveken át cipelte magányosan a titkát, mígnem én lettem az őrzője..és akinek több mint 10 éve nyoma veszett, mert ez a titok pecsételte meg a sorsát..a mi barátságunknak ajánlom ezt az irományt.




Bence és Noel két huszonéves fiatal, akiket általános iskolás koruk óta különös barátság fűz össze Abban a korban ismerik meg egymást,amikor a fiúknak még mondogatják,hogy milyen szép az x kislány, és a kisfiúk automatikusan bele is szeretnek az illető hölgybe. Noelnek azonban ez már akkor sem megy,érzi, hogy nem tartozik ebbe a világba. Bence más, ő már akkor is a leendő férfi szemével nézi a lányokat. Egy dologban azonban mindketten egyformák:érzik, hogy az ő barátságuk más mint a haverkodás a többi fiúval, de akkor ezt még egyikük sem képes definiálni....

A középiskolás évek elsodorják őket egymástól, noha mindketten Békéscsabán élnek, alig pár utcára egymástól. Nono egyre inkább érzi, hogy ő "más", ezért ösztönösen is távol tartja magát Benitől, míg ó a menő társaságba menekül a megmagyarázhatatlan kapocs elől, ami Noelhez köti. Mindketten felnőnek, teljesen külön utakon járnak:egyikük már nyíltan vállalja homoszexualitását, másikuk stabil kapcsolatban él kedvesével, Rékával. Aztán a kemencei kiruccanás mindent megváltoztat....

Innentől kezdve a két fiatal élete olyan lesz, mint amikor Hollandiában megrendezik a Domino-napot:egyetlen pici dominó borít fel több tízezer másikat. Noel Kemence után többé nem tud szabadulni Bence iránti szerelmétől, és Bence sem ugyanaz mint előtte. Küzdenek, harcolnak - főleg Beni, aki egyébként heteroszexuális -, de nincs értelme, eljön a pont, ahonnan nincs tovább. Mindent hátrahagy, hogy Noellel éljen ebben a küzdelmes, pusztító szerelemben, az ember sokáig elhiszi, hogy lehet ilyen.

De valóban? Létezik, hogy valaki, aki egyértelműen a lányokat szereti pillanatok alatt szinte már betegesen vonzódjon egy fiúhoz? Mert Bencében ez az. Szinte beteges szenvedély, de nem pusztán testiség, hiszen gyakorlatilag mindent feláldoz ezért a kapcsolatért. De valóban áldozat, miközben istenigazából nem vállalja fel mások előtt? Ott vannak ugyan Nono barátai - akik közt a többség maga is meleg, vagy elfogadja az ilyen kapcsolatokat -, de ők is kételkednek, még ha nem is mondják ki. Bence maga sem tudja helyre tenni az érzéseit, ordít a lapokról, hogy szereti Noelt, de ez nem ugyanolyan szerelem, ahogy őt szeretik. És aki a leginkább kételyek közt él, az maga Noel.  Boldog, de az élete mégis szenvedés.  Ez nem egy szokványos kapcsolat,és nincs az a boldog pillanat, amit ne árnyékolna be. Hiszen Bencének oly sok apró és kevésbé apró megnyilvánulása árulkodik arról, hogy ez az egész csupán egy álom, ami vészesen közeledik a végéhez, ahogy az óra ketyeg a bombán...

Nagyon szerettem ezt az írást az első sorától...és nagyon fájt nekem. Fájt nekem a tehetetlenség, az emlékek, hogy egy embert láttam éveken át ugyanígy szenvedni, és nem tehettem semmit, ahogy most sem. Nem mondhattam Bencének, hogy hagyja abba, mielőtt mindkettőjüket elpusztítja, és Noelnek sem, hogy ne menjen fejjel a falnak. Csak sodródtam velük, néztem őket kívülről, mintha egy film peregne előttem, ott voltam velük az emlékeikben, a jelenben, és ugyanúgy sajgott a szívem. Sokáig mindkettőért. Mert ugyan mitől lenne az ő szerelmük más, mint egy heteroszexuális kapcsolat? Nekik talán nincs joguk hozzá? Ők és a társaik miért nem élhetnek szabadon a szerelmüknek, ahogy egy fiú és egy lány teheti? Mikor nő fel a világ ehhez? Szinte meghasadt a szívem ezért a szerelemért, ami olyan csodálatos..lehetett volna. De a végzetet senki sem kerülheti el.

Tetszett a könyv szerkezeti felépítése, annak ellenére, hogy ugrándoztunk térben és időben. Abszolút logikus volt és érthető, Jó volt látni ugyanazt a szituációt Noel és Bence szemszögéből látni, vagy kívülről a barátok, a tiszai dodzsemes vagy a velük egy kempingben sátorozók szemszögéből. Felvetődött bennem a kérdés, hogy én hasonló helyzetben mit tennék....de nem tudom. Gyűlölni akarom Bencét, hogy idáig hagyta a dolgokat megtörténni, de egyszerűen nem tudok pálcát törni felette, nem tudom józanul megítélni, hogy valóban szerette-e Noelt..kellett, hogy szeresse, de....akkor mondd, miért lett volna szükséged arra a szóra?

Borsa Brown - Gyalázat és hit

"Minél több dolgot fogadsz be kintről, annál több dolgot veszítesz el abból, ami a tiéd."

Egy egyszerű mondat, mégis gyakorlatilag nincs olyan szereplő a könyvben, akire ne lenne igaz. Mindenki befogad valamit - vagy valakit - nem a saját világából, és többé semmi sem lesz ugyanolyan, és senki sem lesz teljesen önmmaga.

A helyszín ezúttal nem a Közel-Kelet, Amerikában járunk, egy létező floridai városban, Sarasotában. Itt él együtt viszonylag elfogadható kapcsolatban amish és "angol". Aki látta A kis szemtanút, vagy a Szegény embert az Amish húzzát, az felejtse el, ez teljesen más világ. A közösségnek virágzó piaca van, a terményt akár egy angolnak is eladják, ha az jó pénzt fizet, a családok szabadabban élnek - hála a liberális püspöküknek -, a szabályok nem annyira földhöz ragadtak. De a látszólagos béke felborul, amikor egy gazdag angol építész szemet vet a piac területére, amivel az egész közösség életét tönkre teheti..

Három főszereplőre - és szűk családjukra - fókuszál a történet. Dorothy Miller egész életében amishként élt, jóravaló, dolgos fiatal lány, akit nem hagy hidegen a kinti világ, tapasztalatlansága ellenére bátran mozog az angolok között. De nem ágál az ellen sem, ami minden hozzá hasonló lány sorsa:egy tisztes, becsületes amish fiú felesége lesz, gyermekeket szül és boldoggá teszi férjurát. A jelölt, aki szemet vet rá, azonban ha becsületesnek becsületes is, a legkevésbé sem tisztes..

Samuel Zook, a megtért fekete bárány, akinek bőven van vaj a füle mögött, viszont kétségtelenül jó parti egy hajadon számára:szorgalmas, jóképű, a lányok a lábai előtt hevernek. A bökkenő viszont az, hogy ő egy amolyan amish Toldi Miklós, akinek a feje is ugyanolyan forró mint a vére, és egyiket sem tudja kordában tartani. 

És az "angol", a hányattatott gyerekkorú, de magát szépen kinövő üzletember, Gregory Hamilton. Látszólag gátlástalan, pénz-és élvhajhász, közben pedig egy hatalmas lelkű, nagyra nőtt gyerek, aki szereti megkapni, amit akar, és legyen az telek, vagy ember, minél inkább nem lehet az övé, annál jobban akarja azt.

Dorothy egy aranyos kislány, közben a szűzk**va tipikus megtestesítője,akivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Mert ő sem tudja, hogy mit akar. És kit akar. Tálcán kínálja fel magát hol egyiknek, hol másiknak, az egyik percben határozott, mint egy SS-katona, a másikban egy naiv kis libuska, akit jól meg kéne rázni egy sokkolóval. Oké, sokszor az sem egyszerű, ha egy nő egy pasasba szerelmes, hát még akkor fonjuk csak be a hajunkat, ha kettőbe, de nem tudok neked szurkolni, kicsi lány. Az egész karakter olyan, mint amikor bekapsz egy túl nagy falatot, és se visszaköpni nem tudod, se lenyelni. Ő még egy kislány ahhoz a nőhöz, aki lenni próbál. Vannak egész jó kísérletei, és véletlenül sem ostoba, csak gyerek még. Nagyon.

Sokkal több szót érdemel a két fiú önmagában, és az egymáshoz való viszonyukban. Mindkettő megpróbál homme fatal lenni, csak az egyiknek sikerül, a másiknak nem. Szerintem. Nézzük meg őket közelebbről!

Greg, a "gyönyörű kék szemű". Egy Christian Gray 2.0, csak kevésbé izgalmas. Ő nem az a férfi, akitől az emberről lepattan a zokni is. Egy kék szempár, meg egy kidolgozott test az ő esetében ehhez kevés. Ő a "gyere a mamához"-figura, de nem a szó korhatáros értelmében. Kebelre kell ölelni, és addig kell simogatni a homlokát, amíg elalszik. Ennyi. Végig olyan érzésem volt, hogy Borsa az idomár, ő az új attrakció, aki már csattogtatná a fogát, de az ostorral visszafogják, hogy csituljon. :) Pedig van ott kilométer bőven, tessék kiengedni, hadd vicsorogjon! Valahogy teljesen máshogy jön le a karaktere, mint ami lenni szeretne. Mintha fordítva lenne bekötve az agya, legalábbis Dorothy mellett. Ilyenkor egy dédelgetni való kisfiú, nem több. Bezzeg, amikor Samuellel kerül szembe,na, az ott egy kőkemény bika meg a matador! Szóval nem reménytelen a srác. Persze ez lehet szerzői taktika is, ha viszont az, akkor hajrá, jól csinálod! :) Én lengetem a #goGreg táblát, mert van ebben a nagyszívű kölyökben bőven. Remélem fogsz még meglepetéseket okozni.
Nála viszont jól követhető a karakterfejlődés, amit egy filmes mondattal tudnék szemléltetni:"Túl sok eszed nincs pajtás, de hogy a tökeid a helyükön vannak, az biztos!"

Az ő szöges ellentéte Samuel, A FÉRFI. De tényleg. Ő a tortán a hab. Az eper a pezsgővel. Ő maga a torta. Az apáca a sztriptíz bárban, amelyik a rúdnál táncol, nem az, amelyik a pultnál piát rendel. Ő az, akinek az 500 méteres körzetében is hangyák másznak az ember hátán. Egy tipikus rosszfiú, aki úgyszintén nem a mellizmaival vett le a lábamról, hiába néz ki jól. Az egész habitusa olyan, hogy még egy aszexuális nőt is az ujja köré csavarna fél perc alatt. A maga módján ő is megszerzi magának, amit akar, nem számít mit kell ezért tennie, ha kell, azzal is szembe megy, ami még számára is szent. Egy igazi fekete bárány, aki a rosszat is a jóért teszi, csak valahogy mindig visszanyal neki a fagyi. Ahogy írtam fentebb, valóban egy Toldi Miklós utánzat, aki csak cselekszik, a következmények ráérnek később is. Sokat tapasztalt már az életből, ezért is nehéz sokszor testben is fékeznie magát, de a nőkre gyakorolt hatását éppen csak annyira használja ki, ameddig számára az elfogadható, és ezt nem feltétlenül öncélúan teszi. Greggel való harcát már személyes ügynek tekinti, és nem csupán a vágyott nő miatt. A rosszul sikerült jót a közösségért teszi, ami egyszer már kivetette magából, mégis visszafogadta. Ami örömet okoz neki, attól képes egyszerre szenvedni is. Számomra sokkal több kérdést felvet, hogy belőle mi lesz, mert szerteágazóbbak a lehetőségei, mint amekkora teret az első részben kap. Az ő karaktere egy kicsit áll, mint az a bizonyos a lakodalomban, nála még várom a nagy ugrást.

Összességében egész más, sokkal szerethetőbb, szélesebb körben befogadhatóbb történet, mint Az Arab. A figurák emberibbek, a cselekmény lassabban folyik, nagyobb a mozgástér. Sokat fejlődött a stílus:nem attól válnak menővé a szereplők, hogy három soronként káromkodik valaki. És az erotikus vonal is szerintem sokat finomodott, nincs túltolva, és nem közönséges. Ami Az Arabnak is erőssége volt, az itt is megvan:látszik az alapos tájékozottság, hogy amit a szerző tud az amish-okról, az nem a Google-lel ollózta össze, igyekezett hiteles maradni a közeghez, amiben mozog. A másik pedig Borsa sajátos humora, amit sokszor nem direktben tol az arcba, de ha az ember elképzeli az adott szituációt egy bizonyos hangsúllyal, vinnyogva lehet röhögni rajta. 
Vannak még kidolgozatlanságok, kérdőjelek, de ez nyilván annak tudható be, hogy trilógiáról van szó. Egy kicsit néha a leíró rész sok, de tényleg azt mondhatom, hogy az elődjéhez képest sokat finomodott. Ezt a könyvet már sokkal bátrabban ajánlom annak is, aki nem ezt a fajta irodalmat kedveli.

Romain Puértolas - A kislány, aki lenyelt egy akkora felhőt, mint az Eiffel-torony

"Minden reggel apránként fel kell falnia Párizst. Lenyeli az Eiffel-tornyot, egyik csavart a másik után. Minden emeletével és éttermével egyetemben. Egy háromszázhuszonnégy méternyi felhőt."

Romain Puértolas már korábban belopta magát a szívembe A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt című regényével, amiről itt írtam, melyben már akkor is megmutatkozott a szerző sajátos humora, mesevilágban szőtt történeteinek nagyon is mély mondanivalója. Rögtön lecsaptam a könyvre, ami - szintén már-már védjegye - ezúttal is elég különös, de nem figyelmen kívül hagyható címet kapott.

Főszereplőnk, Providence Dupois, a hat lábujjal született levélkézbesítő Marokkóba készül, hogy örökbefogadott lányát, Zaharát hazahozza a kórházból, és Párizsban éljenek. A kislány cisztás fibrózisban szenved, születése óta kórházban él, gyakorlatilag az internet az egyetlen kapcsolata a külvilággal, és a mamáján kívül a legnagyobb vágya, hogy egy napon űrcukrász lehessen. A betegsége borzalmasan legyengíti, egyetlen gyógymód a transzplantáció lenne, de ahhoz bizony valakinek meg kell halnia. Párizsban káosz uralkodik:egy Izlandról szálló hamufelhő miatt egyetlen repülő sem szállhat fel, tömegével késnek, vagy el sem indulnak a járatok. Providence-nek viszont minden körülmények között el kell jutnia a kislányhoz, így nincs más hátra, neki magának kell megtanulnia repülni...

Innentől kezdődnek a varázslatos kalandok a kínai kalózon át, Hüe mesteren keresztül a Versailles-ban állomásozó szerzetesekig, akiknél maga a híres Csak Borisz - aki egész véletlenül éppen olyan, mint Chuck Norris :) - veszi kezelésbe hősnőnket, hogy mihamarabb elsajátíthassa a repülés fortélyait. Veszélyektől sem mentes útja során találkozik a barbár berberekkel, személyesen Barack Obamával, aki csodálatát fejezi ki elszántsága miatt, miközben az idő egyre csak fogy, a felhő Zahara tüdejében pedig percről percre hatalmasabb lesz..

Nagyjából az utolsó 10 oldalig azt mondanám, hogy esti mesének is szívből ajánlom, mert egy igazi mesevilágba csöppenünk:egy kicsit Alice Csodaországa, egy kicsit Nanny McPhee, egy kicsit Mary Poppins, igazi csemege gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek. De nem feledteti el velünk azt sem, hogy a mesék világán túl az élet néha nagyon fekete tud lenni, és jön egy fordulat, ami engem eléggé mellbe vágott, ezért gyerekek kezébe semmi esetre sem adnám.

A karakterek egyébként mind nagyon szerethetők, a történet talán nem annyira izgalmas, mint az indiai fakíré, sőt, annál jóval meseszerűbb, de nagyon szép példája a kitartásnak, annak, hogy sosem szabad elveszíteni a hitünket a mesében, a varázslatban, a csodában, és a feltétel nélküli szeretet erejének.

Borsa Brown - Az Arab

"Van úgy, hogy az ember különös pillanatban találja magát. Olyanban, amiben az jut eszébe, erre tuti örökre emlékezni fog."

Nem akartam elolvasni. Nagyon nem. Valószínűleg a nagy hype miatt, ami zajlott körülötte. Meg persze nem tartottam többnek a magyar 50 árnyalatnál, az meg egyszer is elég volt. Végül egy kedves barátom ajánlására elolvastam. Nem vagyok híve az erotikus regényeknek, na, nem prűdségből, csak nem az én műfajom. Az eredeti tervem az volt, hogy egy alapos alázásban lesz része. De a végére kicsit átalakult a véleményem. 

A következőkben leírtak trágárságot nem, de nyomokban szókimondást - és némi spoilert - tartalmazhatnak!

Történetünk főszereplője, Gamal, egy gazdag arab herceg, akinek vagyonánál már csak az egója hatalmasabb - egy ízben nem felejti megemlíteni, hogy egész kisgyermekként kapta élete első Rolex óráját -, nagyjából a cipője talpát is lenyalják a hazájában. Egyedül a családja iránt érez szeretet, a hite iránt alázatot, minden más számára csak üzlet, így pénzben mérhető. A nők pedig..vaskos zöldhasúakért megvásárolható árucikkek, akik egyes egyedül csak az ő élvezetéért vannak. Ő az isten, akinek úgysem mond senki nemet, sőt, a nő még érezze magát kiválasztottnak, mert a szájába veheti nemesebbik részét. Ez persze a nem muzulmán nőkre vonatkozik, a feleség, az más tészta, azt elvileg tisztelik, talán még szeretik is, ha fiúkat szül.

Gamal egy aktuális üzlet miatt Magyarországra utazik, más piacokra készül betörni, itt pedig a szokásos könnyen kapható nők mellett egy tolmácsra is szüksége van. Így ismerkedik meg a bájos egyetemistával, Csillával, aki rögtön eddig ismeretlen érzéseket ébreszt benne, a szokásos "veled is csak egy gyors numerát akarok" mellett. Mondhatom, hogy hercegünk innentől kezdve szinte szó szerint a saját farkát kezdi kergetni, ahogy a kutyák szokták, mert meg akarja kapni a nőt, de lealacsonyítani sem akarja a többi nőhöz, attól pedig egyenesen irtózik, hogy saját magának is beismerje az érzéseit - ráadásul nem feledkezhet meg arról a tényről sem, hogy hazatérése után elveszi a lányt, akit a család már kinézett neki -. Csilla pedig sokáig ellenáll, nem hagyja magát könnyen, de hát annak a fránya vonzalomnak nehéz parancsolni...

Hamarosan megkezdődik a vesszőfutás kultúrákon, országokon át egy olyan szerelemért, amit mindketten máshogyan kezelnek, ami mindkettejük számára áldozatokkal és fájdalommal is jár, viszont Gamal számára megmutat egy olyan világot, ami már messze túlmutat kötelességen, hiten, származáson, amiből már nem tud visszakozni, és nem is akar. Ráadásul a képbe kerül még valaki, aki végképp felülír minden szabályt és örökre megváltoztatja az elkényeztetett herceg életét..

Az elején nagyon sokszor el akartam hajítani, mert Gamal pofátlan stílusától úgy éreztem, hogy három stroke-ot hordok ki lábon. Ennél még Christian Grey-t is jobbnak tartottam, mert még ő sem volt ekkora tahó. Úgy gondoltam, hogy ezt az arab hercegecskét nagyjából addig kéne újra meg újra tarkón baszni vágni egy péklapáttal, amíg még mozog. Öcsisajt, az, hogy a bőröd alatt is pénz van, és neked az állva pisilés jutott - utóbbi csak külső nemi jelleg barátom, örülj neki, hogy ezt dobta a gép -, még messze nem jogosít fel arra, hogy ilyen ocsmány stílusban kezelje valaki a nőket. És nem, az sem mentség erre, hogy az övé egy más kultúra! Ez a viselkedés engem arra emlékeztet, mint amikor egy kamaszfiú felfedezi a maszturbálás örömeit, és onnantól, hogy rájön, hogy a nemi szerve ilyesmire is jó, ő már férfinak hiszi magát. Budapest egyik külső kerületében van egy szemétégető, aminek a környékén egész konkrétan működik egy placc, ahol a hölgyek zavartalanul űzik mesterségüket, állítom ennyire még azok a férfiak sem alpáriak, akik lehúzzák nekik a kocsi ablakát...

Ugyanakkor, ahogy haladt előre a történet, kezdtem egy kicsit más szemmel nézni a karaktert, ahogy maga is változott. Valamiféle sajnálatot éreztem, több okból:
1. Gamal egy tanult, nyelveket beszélő, intelligens férfi. Miért kellett ilyen abszolút méltatlan stílust adni neki, csak azért, mert ő egy arab herceg? Ebben a pasasban sokkal több a potenciál, mint hogy azt az arcát mutassa, hogy ő csak egy szexcentrikus darab hús, nem kéne ennyire lealacsonyítani, a "csak térdelj le, cicukám"- szintre. Néha meg átcsapott a másik oldalba a gyerekességével, olyan Anastasia Steele-es volt a faék egyszerűségével. :)

2. Az ő viselkedése sokakban keltheti azt az illúziót, hogy minden arab ilyen. És annak fényében, hogy a szerző láthatóan tényleg sokat tud a kultúráról, egy kicsit csalódás volt a karakternek ez a színezete, és újfent csak a miért kérdés mozdult meg a fejemben. Maga a főszereplő volt képes megcáfolni azokat a sztereotípiákat, amit kezdetben viszont kiválóan megalapozott. Utóbbiért azért jár a dicséret.

3. És sajnáltam őt azért is, mert bármennyire megváltozott, igazából végül saját magához lett a leghűtlenebb. Lerombolta azt a képet, amit sokáig foggal-körömmel fenntartott magáról:a hithű muzulmán képét,akinek a származása mindennél előrébb való,de aki a szeretett nőért még karácsonyt ünnepel a maga módján. Közben a szimpátiámat is többek ezzel érte el, hogy azért nem kis áldozatokat hozott, amikor belekóstolt milyen érzés istenigazából szerelmesnek lenni. Viszont a szerelme mellett sem tudott igazán kiállni, amit én úgy szintén egy kicsit a saját maga szembeköpésének tartok. Ha olyan embertelenül szerelmes vagyok, hogy már nem a farkam után megyek, akkor nem ismerek többé se Istent, se embert, csak azt a fene nagy szerelmemet. Szerintem.

Mint említettem, nagy dicséret jár a fejlődésért, amit Gamal bejár, a tahóból eljutunk a szerelmes, áldozatokat hozó férfiig, és a felelősségtudó, szerető apáig. Na, onnantól egy kicsit belopta magát a szívembe, amikor a kis Anna mellett látni lehetett őt igazán apává válni, mert amikor Khalidról volt szó, akkor oké, van egy fia, de az igazi érzelmek a kislány hatására jöttek elő. Akkor vált egy igazán emberi, szerethető karakterré. További dicséret jár a már szintén emlegetett kultúrában való jártasságért, látszik, hogy az információk nem légből kapottak, lehetett autentikus forrás. Ez a része érdekessé is tette a könyvet, ezt magam is bevallhatom. Sőt, azt is bevallhatom, hogy néhol, főleg a könyv vége felé még meg is hatódtam egy kicsit, mert igazán szépre sikeredett. A második kötet címe sejtette bennem, hogy nem happy end a vége, de azért arra a befejezésre nem számítottam, ügyes csavar volt.


Minden korábbi és kezdeti ellenérzésemtől függetlenül nem volt rossz egy kicsit feszegetni a határaimat a műfaj terén. Nyilván az erotikus regények kedvelői azt kapják, amit várnak, amiért szeretik az ilyen típusú könyveket, nekem meg nem szabad mondjuk Thomas Mannhoz mérnem - továbbra sem váltam a műfaj elkötelezett hívévé - , de azért kíváncsi vagyok, hogy lesz ebből az első kötet után a legvégére boldog befejezés. Az biztos, hogy a szerzőnek nem véletlenül hozott óriási sikert, könnyed és kikapcsoló olvasmány, aminek helye van az irodalmi palettán. Ha a hozzám hasonló könyvmoly egy kicsit ki akar lépni a komfortzónájából, nem árt néha a könnyed romantikának is teret engedni. :)