"Minél több dolgot fogadsz be kintről, annál több dolgot veszítesz el abból, ami a tiéd."
Egy egyszerű mondat, mégis gyakorlatilag nincs olyan szereplő a könyvben, akire ne lenne igaz. Mindenki befogad valamit - vagy valakit - nem a saját világából, és többé semmi sem lesz ugyanolyan, és senki sem lesz teljesen önmmaga.
A helyszín ezúttal nem a Közel-Kelet, Amerikában járunk, egy létező floridai városban, Sarasotában. Itt él együtt viszonylag elfogadható kapcsolatban amish és "angol". Aki látta A kis szemtanút, vagy a Szegény embert az Amish húzzát, az felejtse el, ez teljesen más világ. A közösségnek virágzó piaca van, a terményt akár egy angolnak is eladják, ha az jó pénzt fizet, a családok szabadabban élnek - hála a liberális püspöküknek -, a szabályok nem annyira földhöz ragadtak. De a látszólagos béke felborul, amikor egy gazdag angol építész szemet vet a piac területére, amivel az egész közösség életét tönkre teheti..
Három főszereplőre - és szűk családjukra - fókuszál a történet. Dorothy Miller egész életében amishként élt, jóravaló, dolgos fiatal lány, akit nem hagy hidegen a kinti világ, tapasztalatlansága ellenére bátran mozog az angolok között. De nem ágál az ellen sem, ami minden hozzá hasonló lány sorsa:egy tisztes, becsületes amish fiú felesége lesz, gyermekeket szül és boldoggá teszi férjurát. A jelölt, aki szemet vet rá, azonban ha becsületesnek becsületes is, a legkevésbé sem tisztes..
Samuel Zook, a megtért fekete bárány, akinek bőven van vaj a füle mögött, viszont kétségtelenül jó parti egy hajadon számára:szorgalmas, jóképű, a lányok a lábai előtt hevernek. A bökkenő viszont az, hogy ő egy amolyan amish Toldi Miklós, akinek a feje is ugyanolyan forró mint a vére, és egyiket sem tudja kordában tartani.
És az "angol", a hányattatott gyerekkorú, de magát szépen kinövő üzletember, Gregory Hamilton. Látszólag gátlástalan, pénz-és élvhajhász, közben pedig egy hatalmas lelkű, nagyra nőtt gyerek, aki szereti megkapni, amit akar, és legyen az telek, vagy ember, minél inkább nem lehet az övé, annál jobban akarja azt.
Dorothy egy aranyos kislány, közben a szűzk**va tipikus megtestesítője,akivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Mert ő sem tudja, hogy mit akar. És kit akar. Tálcán kínálja fel magát hol egyiknek, hol másiknak, az egyik percben határozott, mint egy SS-katona, a másikban egy naiv kis libuska, akit jól meg kéne rázni egy sokkolóval. Oké, sokszor az sem egyszerű, ha egy nő egy pasasba szerelmes, hát még akkor fonjuk csak be a hajunkat, ha kettőbe, de nem tudok neked szurkolni, kicsi lány. Az egész karakter olyan, mint amikor bekapsz egy túl nagy falatot, és se visszaköpni nem tudod, se lenyelni. Ő még egy kislány ahhoz a nőhöz, aki lenni próbál. Vannak egész jó kísérletei, és véletlenül sem ostoba, csak gyerek még. Nagyon.
Sokkal több szót érdemel a két fiú önmagában, és az egymáshoz való viszonyukban. Mindkettő megpróbál homme fatal lenni, csak az egyiknek sikerül, a másiknak nem. Szerintem. Nézzük meg őket közelebbről!
Greg, a "gyönyörű kék szemű". Egy Christian Gray 2.0, csak kevésbé izgalmas. Ő nem az a férfi, akitől az emberről lepattan a zokni is. Egy kék szempár, meg egy kidolgozott test az ő esetében ehhez kevés. Ő a "gyere a mamához"-figura, de nem a szó korhatáros értelmében. Kebelre kell ölelni, és addig kell simogatni a homlokát, amíg elalszik. Ennyi. Végig olyan érzésem volt, hogy Borsa az idomár, ő az új attrakció, aki már csattogtatná a fogát, de az ostorral visszafogják, hogy csituljon. :) Pedig van ott kilométer bőven, tessék kiengedni, hadd vicsorogjon! Valahogy teljesen máshogy jön le a karaktere, mint ami lenni szeretne. Mintha fordítva lenne bekötve az agya, legalábbis Dorothy mellett. Ilyenkor egy dédelgetni való kisfiú, nem több. Bezzeg, amikor Samuellel kerül szembe,na, az ott egy kőkemény bika meg a matador! Szóval nem reménytelen a srác. Persze ez lehet szerzői taktika is, ha viszont az, akkor hajrá, jól csinálod! :) Én lengetem a #goGreg táblát, mert van ebben a nagyszívű kölyökben bőven. Remélem fogsz még meglepetéseket okozni.
Nála viszont jól követhető a karakterfejlődés, amit egy filmes mondattal tudnék szemléltetni:"Túl sok eszed nincs pajtás, de hogy a tökeid a helyükön vannak, az biztos!"
Az ő szöges ellentéte Samuel, A FÉRFI. De tényleg. Ő a tortán a hab. Az eper a pezsgővel. Ő maga a torta. Az apáca a sztriptíz bárban, amelyik a rúdnál táncol, nem az, amelyik a pultnál piát rendel. Ő az, akinek az 500 méteres körzetében is hangyák másznak az ember hátán. Egy tipikus rosszfiú, aki úgyszintén nem a mellizmaival vett le a lábamról, hiába néz ki jól. Az egész habitusa olyan, hogy még egy aszexuális nőt is az ujja köré csavarna fél perc alatt. A maga módján ő is megszerzi magának, amit akar, nem számít mit kell ezért tennie, ha kell, azzal is szembe megy, ami még számára is szent. Egy igazi fekete bárány, aki a rosszat is a jóért teszi, csak valahogy mindig visszanyal neki a fagyi. Ahogy írtam fentebb, valóban egy Toldi Miklós utánzat, aki csak cselekszik, a következmények ráérnek később is. Sokat tapasztalt már az életből, ezért is nehéz sokszor testben is fékeznie magát, de a nőkre gyakorolt hatását éppen csak annyira használja ki, ameddig számára az elfogadható, és ezt nem feltétlenül öncélúan teszi. Greggel való harcát már személyes ügynek tekinti, és nem csupán a vágyott nő miatt. A rosszul sikerült jót a közösségért teszi, ami egyszer már kivetette magából, mégis visszafogadta. Ami örömet okoz neki, attól képes egyszerre szenvedni is. Számomra sokkal több kérdést felvet, hogy belőle mi lesz, mert szerteágazóbbak a lehetőségei, mint amekkora teret az első részben kap. Az ő karaktere egy kicsit áll, mint az a bizonyos a lakodalomban, nála még várom a nagy ugrást.
Összességében egész más, sokkal szerethetőbb, szélesebb körben befogadhatóbb történet, mint Az Arab. A figurák emberibbek, a cselekmény lassabban folyik, nagyobb a mozgástér. Sokat fejlődött a stílus:nem attól válnak menővé a szereplők, hogy három soronként káromkodik valaki. És az erotikus vonal is szerintem sokat finomodott, nincs túltolva, és nem közönséges. Ami Az Arabnak is erőssége volt, az itt is megvan:látszik az alapos tájékozottság, hogy amit a szerző tud az amish-okról, az nem a Google-lel ollózta össze, igyekezett hiteles maradni a közeghez, amiben mozog. A másik pedig Borsa sajátos humora, amit sokszor nem direktben tol az arcba, de ha az ember elképzeli az adott szituációt egy bizonyos hangsúllyal, vinnyogva lehet röhögni rajta.
Vannak még kidolgozatlanságok, kérdőjelek, de ez nyilván annak tudható be, hogy trilógiáról van szó. Egy kicsit néha a leíró rész sok, de tényleg azt mondhatom, hogy az elődjéhez képest sokat finomodott. Ezt a könyvet már sokkal bátrabban ajánlom annak is, aki nem ezt a fajta irodalmat kedveli.
